“Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni. Majd az unokáknak, mikor körbeállnak. Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak.Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!” - folyamatosan ez a dallam motoszkál a fejemben. Hogy megtanultam élni, értékelni, érzékelni, törődni, aggódni és sorrendet állítani. Igyekszem úgy élni az életemet, hogy az unokáim majd tátott szájjal hallgassak a jobbnál jobb történeteimet. Szeretnék a lehető legfantasztikusabb és legélménydúsabb életet. Legyen rossz vagy jó ...

Egyre több ember kérdez engem és a szüleimet, hogy a fecsegőposzáta tényleg én vagyok e. Igen, én vagyok. Hihetetlenül boldoggá és büszkévé tesz az a tény, hogy nemcsak a szűk családom és a barátaim kíváncsiak az írásaimra, hanem ismerősök és ismeretlenek is. Felnőttek és fiatalok. Több levelet is kaptam már, amiben megfogalmazták, hogy köszönik, hogy lemerem azt írni, amit más nem mer. Hogy nem is gondolom, mennyi erőt adok az embereknek, mert érzik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal. ...

Nem akartam a blogomon túl szomorú témát boncolgatni, de ez az este, amikor a kedvemre annyira rászorult, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Egyszerűen nincs hozzá elegendő erőm ezekben az órákban. Mikor az ember maga van a kis okostelefonjàval az udvaron, annyi minden az eszébe jut. Kavarognak bennem az érzések és a gondolatok. Mennyi időt szántak nekem, mennyiszer kell majd éreznem az elveszítést, mennyire lesz nehéz leküzdeni.. Mennyi ideje van azoknak, akik számodra a legfontosabbak. És ...

Sokszor gondolkodom azon, hogy miért ragaszkodunk olyan emberekhez, akik nem ragaszkodnak hozzánk. S miért nem értékelünk olyanokat, akik bármit megtennének azért, hogy picit odafigyeljünk rájuk. Szinte tálcán kínálják a lehetőséget, hogy szeressenek Téged és törődjenek minden óhajoddal. De érdekes mód, akkor sem foglalkozol velük. Tehetnek bármit. Lehozhatják érted a csillagokat is, akkor is csak azt hajtod, amit hajthatatlan. Mintha egy olyan biciklit tartanál a garázsban, amelynek ...

Hogy mi az, amit igazán gondolok? Semmi. Van, hogy az ember semmit sem érez és semmit sem gondol. Átértékelődik benne minden. Másképp látja az életet, másképp hallja a falevelek suhogását, másképp éli meg összes pillanatot. Többször hullajt örömkönnyeket és többször szeret egyedül lenni, mert értékelni tudja azokat a perceket is. Ez miatt tudom már én is, hogy mit érezhetett ő is. Nem félt, egyáltalán nem rettegett attól, mi lesz vele, mert megtanult élni a pillanatokban. Megtudta, hogyan ...

Abban a percben eldöntöttem, teljesen új életet kezdek. Fogalmam sem volt afelől, hogy hogyan tegyem, de nagyon szerettem volna. Sokkal jobban mint azelőtt bármit. Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak bennem, de hiába szúrták a könnyeim a szemeimet, nem engedtem utat nekik. Soha többé nem engedek utat egyetlen könnycseppnek sem, kiölték belőlem. Önző akarok lenni, kiérdemelni a kiérdemelhetetlent. Erkölcstelen, hallgatag, nyers, törtető, mocskos és szívtelen. Tudni akarom, milyen csak a ...

Sokszor az a legkönnyebb, hogy kiválasszam a témát, amit a következő bejegyzésben boncolgatni fogok. Fura, de többször okoz nehézséget az, ha egy témán belül ötmillió gondolatom támad és nem tudom eldönteni, melyik a fontosabb. Legszívesebben mindent megosztanék veletek, de csakis miattatok, megerőltetem magam, hogy ne kelljen összezavarodnotok a sok felesleges információtól. Amikor elkezdtem ezt a blogot írni abban bíztam, hogy legalább 20 olvasom lesz, akik naponta akarnak majd ...

Aztán jött azaz újabb nagy bumm, ami a történeteimhez szinte már hozzátartozik. Olyan érzés, mintha összekapcsolódnának. Beüt valami a fejedben, és eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor még mindennek a legeslegelején voltál. Az összes “ha megtörtént volna..” történetet újra írod, hogy ne maradjanak olyan szálak az életedben, amelyek kibontakozása nem jött létre. Mégis mi a legnehezebb? Elfogadni azt, hogy az emberek hülyének néznek, és nem azért vannak veled, mert te vagy ...

Állandóan rengeteg gondolat kavarog a fejemben: mit és miért teszek, hogyan tudok ennyire megharagudni valakire, miért tudok néha ennyire rideg lenni és néha pedig túlérzékeny. Tartozom e valahová, és ha igen, miért pont oda. És mi van azzal, ha én máshová akarok, de nem lehet? Nemrég volt egy időszakom, amikor rájöttem, hogy már teljesen más az egzisztenciám mint azelőtt. Nem a személyiségem megváltozásán van a hangsúly, hanem azon, hogy mennyire megváltozott az, mi a fontos ...