Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
mindigtesok

Szomorú vidámság

Fecsegőposzáta · 1 hónapja
Nem akartam a blogomon túl szomorú témát boncolgatni, de ez az este, amikor a kedvemre annyira rászorult, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Egyszerűen nincs hozzá elegendő erőm ezekben az órákban. Mikor az ember maga van a kis okostelefonjàval az udvaron, annyi minden az eszébe jut. Kavarognak bennem az érzések és a gondolatok. Mennyi időt szántak nekem, mennyiszer kell majd éreznem az elveszítést, mennyire lesz nehéz leküzdeni.. Mennyi ideje van azoknak, akik számodra a legfontosabbak. És kegyetlen érzéssel tölt el, hogy nem értékeljük egymást eléggé. Nem tudjuk felfogni sem, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy vannak mellettünk olyanok, akik minden körülmények között szeretnek és segíteni akarnak nekünk. Elmondjuk, hogy szeretjük, de elveszünk tőle mindent egy aprósággal. Amikor az ember gyenge lelkileg, akkor bármivel a földbe lehet tiporni: a bizalmával és a vidámságával együtt. Mindenre okot kerestek, és könnyebben hazudtok mint sem őszintén leírjatok egymásnak valamit. A felesleges magyarázkodásokat ezzel szinte vállalva mintha előre összeszedetten csücsülne a farzsebetekben. 

Tegnap úgy sírtam az édesanyám vállán mint egy 6 éves kislány. És tényleg annak is éreztem magam. Szerettem volna, ha megvéd, ha csendesen simogatja a hajamat és azt mondja, hogy minden rendben lesz. És hittem neki, mert ő mindig velem volt. Velem volt akkor is, mikor a legrosszabb volt. Ő tudja, hogy miért vagyok duci. Ő tudja, hogy nem azért, mert halálra zabálom magam. Ő jól tudja, hogy a sok tömérdek injekció, antidepresszáns, a szerveim szar működése miatt van mindez. Tudja jól, hogy vékony voltam. Tudja jól, hogy megjártuk együtt a száz orvost, aki a szar gyógyszereivel egy roncsot csinált belőlem. Akinek van félnivalója. Élni akarok, legyen az bármilyen drasztikus változás is. Ok mellettem vannak, mert együtt mindig mindent végigjártunk. Most is így lesz! 

Nem rinyálok, nem jártatom a pofámat, csak annyit kértem volna, hogy most az egyszer legyek fontos. Hogy most az egyszer ne nézzenek hülyének, hogy most az egyszer engem is szeressenek mások gyermekként. Hogy ne hazudjon senki, hogy megértsen és motiváljon, de önzőség tőlem, ha olyat kérek az emberektől, ami lehetetlen. Ez az élet rendje: vannak barátaink, de egyedül vagyunk a problémáinkkal. Nem várhatjuk el, hogy mi legyünk a fontosak, de rajtunk áll, hogy nekünk kik maradnak az igazán fontosak. :) 

Lehet, hogy 3:35-kor kissé pesszimistán irtam, de reggel, mikor felkelek újra pozitív leszek, motivált, leszarom és vidám. Szeresd magad, adj időt magadnak, lélegezz fel, ne kérd az emberektől, hogy őszinték legyenek, mert neked is annak kell lenned! Akarj élni, akarj továbblépni! ????⌛️
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!