Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Köszönöm, barátom...

2018-07-03

Nem tudom eldönteni, hogy mit gondoljak. A tegnap éjjel folyamán rájöttem olyan dolgokra, amire az egyik felem azt mondja, bárcsak sose jöttem volna rá. Az ember szereti magát olyan álomban ringatni, amit elhisz a valóságnak és mikor megtudja, hogy nem minden olyan, amilyennek képzeli, picit meghökken. Bennem konkrétan "meghalt" valami. Volt egy ember, akiben nagyon megbíztam és tényleg mindig mindent megosztottam vele. Persze, egy szintig, mert mindenkinek vannak dolgokat, amiket nem közöl senkivel sem, mégis csak igaz a védelmező mechanizmus önmagunkkal szemben is.
Nem újdonság, ha azt mondom, hogy figyelem a részleteket. Szeretek elmélyedni egy-egy mondat jelentésében és gyakori, hogy megjegyzem azokat az összefüggéseket, gesztusokat, reakciókat és mondanivalókat, amelyeket felém intéznek azok az emberek, akiket tartok valamire. Ezt majdnem minden barátom tudja, és néhányan igazán szeretik is, mert jó érzés visszahallaniuk, hogy emlékszem akár az egész szóváltásra is, ami hónapokkal vagy évekkel azelőtt történt. De most más a helyzet. Hónapok óta figyelem a körülöttem lévő embereket. A szájtartásukat, a pillantásukat, a szavaikat. Észreveszem, ha félnek tartani velem a szemkontaktust, de most úgy érzem, átvertek. Legalábbis bizonyos időre, mert nyert azaz oldalam, ami figyelte az eseményeket, és összerakta egy kis hozzásegítéssel. Nem tudom elfogadni, hogy képes egy barát arra, hogy végig nézze, hogy valaki sír, szenved és csalódott. Nyugtatni próbálja, pedig az összes bizonytalan kérdésére ismeri a választ! Csak annyira gyáva, hogy egyetlen igazság "pötyiszeletet" nem tud elém dobni. Bizonyítani akar másoknak azzal, hogy elmeséli a reakcióimat és a bizonytalanságomat. Legrosszabb érzés mind közül az, mikor viszont hallod a szavaidat. Mikor elhidegült arccal hallgatod végig, ahogy lebuktatják magukat az emberek. Hogy észre sem veszik, mennyire elárulják magukat azzal, amit művelnek. Fogalmam sincs arról, hogy ez milyen alapon működik. Tudom, hogy vannak jó és rossz szándékból, vagy indulatból elkövetett támadások, de már nem tudom eldönteni, melyik-melyik. Személyfüggő! Nem kértem, hogy ezt tegye. Sőt azt kértem, hogy NE SZÓLJON BELE!

Nekem hiányzott egy ember az életemből. Lehet gondolkodni, ki, mi, hogyan és miképp. Mert úgy érzem, benne vagyok én. Olyan mint én. Eltudok vele beszélgetni úgy mint másokkal nem, mert a személyisége hasonló az enyémhez. És ez a legritkább a világon. Akárki, akármit mondd... és nem tudom, meg tudom e bocsájtani azt, hogy megbíztam emberekben, akik végig azon voltak, hogy beleszóljanak MÁSOK dolgába. És ezzel kimondtam a "kulcsszót"! Állandóan MÁSOK mások dolgaival foglalkoznak. IRÓNIKUS! Nem igaz? Te vagy Ő miért foglalkozik azzal, hogy én mit csinálok vagy hogyan alakulnak a kapcsolataim? Sajnálatos. Te mit szólnál ahhoz, hogy az összes görény megnyilvánulásodat visszamondanám azoknak, akikről szólt? Megnyugodhatsz, nem fogom ezt tenni, mert bennem sok a szeretetet. És ez erősebb, mint a gyerekes bosszússág. Csak remélem egyszer eljut az agyadig, hogy tudom, elárultál hónapokkal ezelőtt. Tisztában vagyok vele, hogy miért veszítettem el embereket. Lehet rosszul látok dolgokat, de biztos vagyok abban, hogy túl sokat foglalkoztak azzal, ami nem az ő dolguk lett volna, és ez az, amit soha nem fogok tudni elfelejteni. Mert képes vagyok megbocsájtani, de nem felejtek. Ezért remélem, hogy mindenki, aki magára ismer vagy csak konkrétan egy személy, megfogja magát, elém áll és őszintén elmondja azt, amit hallanom kell. Hidd el, már nincs veszítenivalód vele, mert még mindig mellettem vagy, attól függetlenül, hogy tudok dolgokról. Olyan dolgokról, amikről lehet nem is kellene...

Hozzászólások (0)