Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
mindigtesok

Konkretizálni akarok...

Fecsegőposzáta · 1 hete
Megkérdezték tőlem, hogy mi az, ami megváltozott. Azon gondolkodtam, változott e valami, de rájöttem, hogy egész egyszerűen csak a kérdést tették fel rosszul. Az egész életem megváltozott, sőt állíthatom, hogy felborult minden, amiben hittem. Talán, szomorúnak kéne éreznem magam, de nem akarok keseregni. Nem akarok már több könnycseppet ejteni egyetlen barátom miatt sem. Pont ez lenne a lényeg, hogy nem akarják a könnyeimet...másképp mi értelme az egésznek? Eljött az a bizonyos holtpont. Vágyom a változásra. Minden porcikám könyörög, hogy hunyjam le a szemeimet és lépjek egy jó nagyot előre. De nem szabad egy másodpercre sem visszanéznem! Nem számít, ki marad a háttérben. Egyáltalán nem fontos, bírják e velem az iramot. Ha tisztelnek, bírni fogják. 
Egyre többen kezdenek "utálni" (ami valljuk be, ugyanolyan érzés, mint a szeretet). És ennek mi lehet az oka? Jól tudom! Őszinte vagyok, és kimondom azt, amit ti nem mertek egymás arcába mondani. Azt csinálom, ami boldoggá tesz, és nem azt, ami másokat tenne boldoggá. Úgy öltözöm, ahogy én akarok, és nem úgy, ahogy mindenki más. Oda megyek, ahová akarok, nem pedig oda, ahová mindenki más akar. Legyen már saját akaratotok! Huszonöt éven keresztül úgy pörögtem mindenkinek, mintha muszáj lett volna. Soha sem volt muszáj, egyszerűen csak kényelmes volt azt tennem, amit mások diktálnak. Már nem kényelmes, és igazából nincs kedvem azt csinálni, amit mások mondanak nekem. Nincs ciki az életben, csak ha te annak érzed. Nem számít, mit mondanak mások: ha szereted önmagad, semmi baj nincs. Nekem is ezt kell tennem, megszeretni magam igazán. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel is. Nem veszem el többé tőle, amire vágyik...
Volt egy nagyon fontos ember az életemben. Már gyermekkoromtól barátok voltunk, bár mindig voltak furcsa veszekedéseink, de akármikor tűzbe tettem volna érte a kezemet. Sohasem árultam volna el őt, és megbocsájtottam neki az összes megbocsájthatatlant. Aztán minden megváltozott, és már nem azt az embert láttam benne, akivel felnőttem. Arrogánssá és flegmává változott. Kicsit sem hasonlított arra a fiúra, akinek odaadtam a barátságomat. Akivel ezernyi emlékünk van. Végül rájöttem, mindketten rengeteget változtunk és már nincs helyünk egymás életében. Sohasem tisztelt annyira, hogy megnyugtassa a lelkemet és én sem tiszteltem őt annyira, hogy egyenlőnek lássam önmagammal. Más lett az egzisztenciánk. Neki nem fontos a jövője és nincsenek céljai, nekem pedig nem fontos, hogy azért legyek valakivel kapcsolatban, hogy ne legyek egyedül. Ettől jobban tisztelem önmagam. És remélem, hamarosan ő is újra tisztelni fogja magát annyira, hogy továbblép és olyat keres az életébe, ami igazán, felhőtlenül boldoggá teszi. :) 

1. Most egyetlen egy bekezdésre szeretnék konkrétan írni. Az a célom ezzel, hogy nem kell elítélni csak azért, mert megmerem mondani a véleményemet. Az összes hibáért engem okoltok, pedig csak magatokba kéne néznetek. Elmondhatnám, hogyan beszéltek egymásról, mikor a másik nem hallja. Mosolyogva pletykálhatnám el, mennyi emberrel teszitek össze magatokat, akik nem szalagképes szavakkal illetnek titeket.. maradjatok nők, az istenért! Simán kikiabálhatnám, hogy a legtöbb kapcsolat a megcsaláson alapszik, amit mindig nekem mondtok el, mert tudjátok, nem használom fel. Sokszor azt érzem, ez a legrosszabb, amit tehetek. Aztán rájövök, hogy én nem leszek gonosz. Más, ha ezt gondolják rólam és más, ha tényleg gonosz vagyok. Milyen közöm lenne ahhoz, hogy nem tisztelitek egymást..., de talán, vannak pillanatok, mikor megtenném. Ha védenem kéne azt, ami az enyém. 
A hétköznapokban legtöbbször a barátnőimmel vagyok, mindenki tudja, kik az életem főszereplői. A hétköznapokban a kutyáimmal és a munkámmal foglalkozom. A hétköznapokban beszélgetek a szüleimmel és tervezgetem a jövőmet. A hétköznapokban azokkal kommunikálok, akik fontosak számomra. A hétköznapokban próbálom gyógyítani a testemet, a szerveimet és a lelkemet. Hétvégén oda megyek, ahol jól érzem magam és azokkal vagyok, akik képesek feltölteni energiával. Igen, járok Ekecsre és igen, járok ki olyanokkal is, akikkel azelőtt nem. Igen, nem beszélek sok emberrel, és újra beszélek rengeteggel. Igen, elhanyagoltam a haverjaimat, de odaadtam az időmet a családomnak, a kutyáimnak és a barátaimnak. Igen, megváltoztam. Igen, sokszor nem veszem a telefont. És igen, már nem azaz ember vagyok, aki voltam. :) 

2. Maradjunk annyiban, hogy az egészségem már egy fokkal jobban van, ami az egészséges kajáknak köszönhető, illetve a szüleimnek, akik támogatnak, mióta csak az eszemet tudom. Próbálom megerősíteni magam, mert élni akarok. Ezért próbálok meg minden lehetőséget, amit az élet tálcán kínál számomra. Miért is ne? Ha nem bírom szusszal, itt van a családom és a barátaim, akik életet lehelnek belém, és tovább löknek az úton, ami sokszor járhatatlan. Nagyon szépen köszönöm Nektek! És azoknak is, akik nem hívnak fel, nem tudják megemelni a telefont, mert felnőttként olyan gyávák, hogy egy másik személy miatt nem beszélnek velem. Komolyan, így akarjuk leélni az életet? Huszonnégy és huszonöt évesek vagyunk, és nem tizennyolcak. Öt év múlva harmincak, akik annyira naivak, hogy megmondhatják nekik, mit csináljanak? Sok év barátság után? Nem érzek csalódottságot, egyszerűen csak sajnálom ezt az egészet. Sajnálom, hogy megrekedtünk. De valószínűleg, ennyi dolgunk volt egymás életében. De megígérem, hogy mikor magányosak lesztek és nem lesz kihez fordulnotok, engem felhívhattok. Nem azért, mert naiv vagyok és nem is azért, mert szánalmas. Csak egyszerűen a szüleim azt tanították velem, hogy mindig segítsek azoknak, akik nem bírják egyedül a lépéseket. Évekkel ezelőtt a pszichiáterem mindig azt mondta: "Ha azt érzed, Juli, hogy nem bírod tovább, akkor a tűrőképességed felénél vagy. Te erős személyiség vagy, és azért kell szenvedned, hogy megóvd a gyengébbeket. " Én most ezt üzenném mindenkinek, aki bánatosnak, szomorúnak és magányosnak érzi magát. Én is éreztem 9 évvel ezelőtt, de azóta lelkileg megerősödtem és nincs olyan, amit ne küzdenék le. Ne adjátok fel! Mindenkinek van tűrőképessége, próbáljátok ki, mennyire vagytok képesek, megfogtok lepődni a saját magatokon! 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!