Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
mindigtesok

Hé, én is tudok szeretni!

Fecsegőposzáta · 3 hete
“Hogyan tudsz ilyen gyorsan gépelni” - hangzott el már ezerszer másoktól. Ahogy az is, hogy “figyelsz te rám?”, “mi jár a fejedben?”, “az íráson kívül is tudsz ennyire érzelmes lenni?”. 
Az igazság az, hogy szeretek írni, és néha görcsbe rándulnak az ujjaim, mert olyan gyorsan próbálok írni. Nem szeretnék egyetlen gondolatot sem elfelejteni, ezért, ami a fejemben van, és épp jónak tűnik, legépelem vagy lefirkálom. Ha írok, és beszélsz hozzám, nagyobb a valószínűsége annak, hogy némán, mosolyogva bólogatok. Ennek két reális oka lehet: igyekszem elhitetni veled, hogy figyelek rád, de az is előfordul, hogy annyi elmélyültem a világomban, hogy ennek elismeréséül rázom a fejem fel s alá; nem pedig téged figyelve. Nem szabad megharagudni rám, ez amolyan “pasis” dolog. Köztudott, hogy a férfiak 1-2 dolognál több mindenre nem tudnak odafigyelni egyszerre. Ezzel én sem vagyok másképp; magyarán szelektálok. Hidd el, ha sírsz vagy valami nagy baj van, elkapom a tekintetem a képernyőről, szinte azonnal. 
Mi jár a fejemben? Hm, elgondolkodtató. Hatalmas zűrzavarként jellemezném. De nevezhetem tömegverekedésnek vagy háborúnak is. Egész nap agyalok, sőt meg éjjel is. Szeretek mindent kétszer átgondolni, filozofálni a miérteken, megoldásokat keresni a megoldhatatlanra, a jövőbe tervezni, a holnapot fontolgatni, a jelent jobbá tenni. De a reakcióim sok mindent elárulnak rólam. Sokszor érzem úgy, hogy csapot-papot ott hagyva hagynék embereket ott minden magyarázat nélkül. Felmerül a kérdés, hogy miért. A válasz egyszerű: nem érdekel, ami mondd, vagy a véleményét dalolja, az nélkül, hogy én kérdeztem volna. Ennél idegesítőbb dolog nem létezik olyantól, aki nem számít a barátodnak. A barátaid minden negatív tulajdonságát elfogadod, ugyebár.. 
Az utolsó, talán a legérdekesebb kérdés: az írásaidon kívül képes vagy az érzelmességre. Igen, igen, igen! Naponta elmondom a szüleimnek, mennyire szeretem őket, soha sem éri meglepetésként őket, hogy a semmiből kimondom, hogy “szeretlek” és nagy puszival üdvözlöm őket bárhány ember előtt. Ők hoztak a világra, ő miattuk tartok itt, ő miattuk létezhetek. Miért is ne fejezném ki a hálámat azzal, hogy szívből szeretem őket? Fejezzétek ki ti is! Nem tudhatod, mit hoz a holnap, és a szüleitek mindent megtettek azért, hogy élhessetek. Aki ezt nem értékeli, nem érzéketlen, csak egész egyszerűen nem embernek való, mert a kutyák is kifejezik a legfontosabbaknak a szeretetüket. Így vagy úgy, de képesek rá. Te is az vagy! Csak öleldd meg őket, minden ok nélkül! :) 

A másik, képes vagyok az érzelmességre. Amikor megtudtam, hogy a bátyám megkéri a barátnője kezét, forróság öntött el és egy egész éjjelt pityeregtem rajta. Boldog voltam! Felnőttünk, megtalálta a boldogságot egy olyan lány mellett, aki a testvéremként szeretek és tisztelek. Van ennél nagyobb kincs eg testvérnek? Nekem nincs. Számomra ő egy igazi gyémánt, és többet ér a boldogsága mint a sajátom. A legnagyobb büszkeséggel leszek majd a tanúja és könnyes szemekkel fogom magamhoz ölelni az örökké tartó igen után, amit a szíve valasztottjához fűz majd. 

Harmadszorra is igen, szeretek érzelmes lenni, a nagyszüleimmel, sőt az egész rokonsággal. Mindig is erre neveltek. Annyira büszke vagyok, hogy ilyen sokszínűek vagyunk. Az olaszokhoz tudnám magunkat hasonlítani a szeretetnyilvánításban, a spanyolokhoz a hangoskodásban. Megtanultam mellettük szeretni! Ha tehetném, az összes életemben ebbe a családba születnék. Újra és újra járnék a papával kenyeret hordani tanyákra, szívesen ennek kukoricát drága Gyula bácsimmal, vigyorogva fogadnám a cukorkát kedves Lajos bácsimtól. És szívből remélem, erre még lesz alkalmam. Ahogy köröket róni a legnagyobb kis hősömmel, aki megküzdött a betegségével, és az utolsó percekig életvidám maradt, optimista és elkeseríthetetlen! Nem félt, és tudom, hogy az utam még újra találkozik majd veluk. Már tudom, hogyan kell igazán teljes életet élni! 

Negyedszerre szívből szeretem a barátaimat, a kutyáimat. A közeli a barátaimat és a messzieket is, sőt a haverokat is, munkatársakat. 

Egyet viszont képtelen vagyok. Szerelemmel szeretni. 16 éves korom óta nem éreztem még csak hasonlót is. Sokszor fogták már rám a kötődésem miatt, de soha nem fogok többé olyat érezni, mint akkor. Valami megakadályoz benne, pedig nagyon szeretnék valakinek mindent odaadni. De képtelen vagyok rá. És ezért lehetséges az, hogy évek óta minden vágyamat elnyomom és a legkisebb érzelmektől is pánikolva bezárom két lakatra az ajtót. “Elérhetetlen, megközelíthetetlen”. Azt hiszem, ez az oka annak, hogy karrierfüggő, partifüggő, barát és családfüggő vagyok. Mert félek újra szeretni valakit úgy..., tudjátok feltételek nélkül, érzelmekkel és elvakultan. 
“És az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk is, ugyanaz az érzés már sose lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.” 

Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!