A gyorsan kihányt szavak

Állandóan rengeteg gondolat kavarog a fejemben: mit és miért teszek, hogyan tudok ennyire megharagudni valakire, miért tudok néha ennyire rideg lenni és néha pedig túlérzékeny. Tartozom e valahová, és ha igen, miért pont oda. És mi van azzal, ha én máshová akarok, de nem lehet?
Nemrég volt egy időszakom, amikor rájöttem, hogy már teljesen más az egzisztenciám mint azelőtt. Nem a személyiségem megváltozásán van a hangsúly, hanem azon, hogy mennyire megváltozott az, mi a fontos számomra. Egy durva téli vizsgaidőszakon vagyok túl, mikor megterhelően sokat tanultam, éjjel-nappal. Nem sok időm maradt a felesleges "menjünk ki, beszéljük át a problémákat két vodka mellett" programokra. Igazából, alig maradt időm a barátaimra is. Nem akartam olyan helyekre járni, ahol a közérzetem megborul és nem térek magamhoz napokig. Természetet akartam, nyugodt estéket a barátaimmal. A sok vizsgám mellett terveket szőttem a fejemben mint egy kis keresztespók. A barátaim java részt megértették, de voltak, akik arra sem voltak képesek, hogy egy "hogyan sikerült a vizsgád" kérdéssel támogassanak. Miért? Mert önzőek, mérgezőek és hamisak. Legalábbis számomra. Nem a vizsgán van a hangsúly, hanem az érdeklődésen és a törődésen. Aki folyamatosan olyan pesszimista, hogy elakarja szívni a pozitív hozzáállásod az élethez, a terveidhez és mindenhez, ami jó. Aztán jött megint azaz átkozott nagy bumm. De tényleg, hatalmas robbanásnak éltem meg. Kirobbant a bennem felgyülemlett feszültség. Úgy éreztem, hogy kihasználnak az emberek, és már én is csak azért vagyok velük, hogy ezt együttesen tudjuk csinálni. Felfordul a gyomrom ettől. Tény, hogy ugyanannyira vagyok hibás a kialakult helyzetekért, mint az érintett másik fél/felek. De attól még nem érzem magam rosszul, mert képes voltam a fékre lépni és kiszállni ebből a hányingert gerjesztő "kolotoč"-ból. Kész vicc! Nem egy emberről van szó, nem kettőről, és nem is háromról. Csak általánosságban. Aki akarja, úgy is felismeri magát, miért írjak ódákat erről?
Régen az egyik kedvenc idézeteim közé tartozott, hogy "inkább 1-2 barát mint ezer álnok kígyó". Lehet, hogy nem 1-2 barátom maradt, de az összes rothadó barátsággal szakítottunk. Az ember egyszer elfárad, lehet önmaga miatt, lehet a másik fél miatt. Úgy gondolom, hogy egyrészt az én hibám volt. Én engedtem, hogy elárasszuk egymást a méreggel és a szennyel, de legalább időben felismertem, hogy az életem így zsákutca felé hajt, telibe egy betonfalnak. Ha nem segítettek volna behúzni a kéziféket a körülöttem lévő barátok, szétroncsolódtam volna. De itt vagyok, élek és virulok, sőt boldogabb vagyok mint azelőtt. Talán, utoljára akkor éreztem magam ilyen felelőtlennek, elevennek és szabadnak, mikor még azt sem tudtam, mit jelent az, hogy probléma. Még az elveszítést és az elmúlást is megtanultam kezelni. Megtanultam feldolgozni, hogy az élet nem örökös. Elveszítjük a legfontosabbakat, de ez miatt értékelni tudom a kapcsolataimat, és imádom, hogy lehet nem egy bandával nyomom a napjaimat, de bárhová mehetek egy forró teára, mert boldogan fogadnak. A barátaim mosolya mindent elárul: a törődésüket, az aggodalmukat, a féltésüket, a szeretetüket és bármi is történjék, képesek megbocsájtani nekem. Képesek vagyunk leküzdeni azokat a nyamvadt gondokat, amiket mások miatt felépítettünk koszból és mocsokból.

Ez a posztom még számomra is újdonság, ugyanannyi harag van benne, mint szeretet. A közöny és a közömbösség is megjelenik, amit az egész testem vad sípolással jelez. ELÉG! - kiabálja minden porcikám, de az ujjaim akkor sem hagyják abba az írást. Munkában ülve, az ebédszünet utolsó másodperceit is kihasználva leírom a gondolataimat. Mert miért ne írnám le? Szeretem azt, aki engedi és nem szeretem azt, aki nem érdemli. Egy nagyon okos barátom mondta egyszer nekem: "Képzelj el egy vonatot. Lesznek, akik leszállnak, és lesznek, akik fel. Megy egy ideig a vonat, majd azok az emberek, akik felszálltak utoljára, leugranak örökre. De lesznek azok, akik egyszer már leszálltak, de újra felszállnak, melléd." :) Ki találjátok, ki volt ez a fantasztikus ember? Megváltoztatta ezzel a pár mondatával a hozzáállásomat 2018-ban. Thanks, bro.